Méltán hívják a Tornyok városának a Toszkána szívében elhelyezkedő San Gimignano városát. A középkori felhőkarcolóiról híres város ókori etruszk alapokra épült és az egykori városfal ma is látható.
A 12. századtól kezdődően a kor tehetős nemesei és polgárai gazdagságuk szimbólumaként magas tornyokat emeltek. Ezek a kőkomplexumok lakótornyok is voltak egyben, nemcsak presztízsépületek, erődítmények.
Ennek az lett a következménye, hogy az extra magas épületek hirtelen megszaporodtak a városban, mert szinte minden polgár demonstrálni szerette volna gazdagságát és fontosságát. Az építkezésbe olyannyira belelovalták magukat, hogy San Gimignano látképe hamarosan sűrűn álló, égbe szökő tornyokkal tarkított lett.
A város vezetőinek hamarosan törvényben kellett rögzíteni, hogy a Városháza épületének kell a legmagasabbnak lennie és az összes többi csak utána következhet. De a lelkes építkező családok nem estek ennek hallatán kétségbe, leleményes módon megtalálták a kiskaput. Megszületett a megoldás: egyszerre két tornyot építettek, melyek együttes magassága már meghaladta a Városháza tornyát.
A lakótornyok érdekessége, hogy a konyhát a legfelső szinten helyezték el. Ennek praktikus oka volt, ugyanis a konyha volt a legvalószínűbb gócpont tűz esetén. Így a bennlévőknek még volt lehetősége lefelé menekülni a középkori felhőkarcolóból.
Tudta, hogy 70 torony díszítette egykor a várost? Ma azonban ebből csak 13 db áll. A legmagasabb a Városháza tornya (Grossa), amely 54 méter magas.
Tudta, hogy a San Gimignano nevét Szent Geminianus püspökről kapta, aki megvédte a lakosságot a hun támadásoktól?
Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg – Vilagszep.hu Facebook oldala
Utolsó kommentek