A kis Eugen von Savoyen herceg, ahogy mi ismerjük Savoyai Jenő, Párizsban látta meg a napvilágot 1663-ban. Bár olasz származásúak voltak szülei ő már francia főnemesként élhette mindennapjait. Nagy álma az volt, hogy a hadsereg berkein belül érvényesüljön. Erre úgy tűnt minden esélye meg is volt hazájában, hiszen már édesapja is a francia királyi hadsereg tábornoka volt.
Szép karrier állt előtte a hadseregben, de egy váratlan fordulat közbeszólt. Korának kivételezett celebjeként - roppant merész módon - nyíltan felvállalta másságát. Ez még nem is lett volna gond, de az alacsony termetű és igen vehemens Savoyai Jenő ettől jóval tovább ment. Egyértelmű érdeklődésével rámenős módon szó szerint zaklatta katonatársait. Ez volt az, amit a hadseregben már nem tűrtek el.
Így történt, hogy a fiatal Savoyai Jenőt Franciaországban eltanácsolták a hadseregből, és kicsit ironikus módon javasolták neki, hogy lépjen inkább a papi pályára. Ő ezt nem tartotta olyan jó ötletnek, így egyértelművé vált számára, hogy hazájában már nem fog tudni érvényesülni. Azonban fűtötte a becsvágy és úgy döntött más irányba tereli, cseppet sem szokványos életét.
Sértettsége okán 1683-ban el is hagyta hazáját, a Habsburg Birodalom égisze alatt építette fel hihetetlen karrierjét. Hadi sikerei révén, mely a török elleni sikeres harcokban csúcsosodott ki, óriási vagyonra tett szert. Neki köszönhető, hogy Bécs, Európa jelentős hatalmi központja lett.
Eugen von Savoyen francia főnemesből lett a Habsburgok legfőbb hadvezére, aki a törökkel vívott csaták hőse volt, mesés kincsei pedig korának leggazdagabb emberévé tették. Élete 1736-ban ért véget agyvérzés következtében. Halála után, mivel örököse nem volt, hihetetlenül nagy vagyona az uralkodóra szállt vissza.
Szerette a pompát, melyet anyagi helyzete lehetővé is tett. Az egyik leghíresebb kastélya a bécsi Belvedere. A másik, szintén káprázatos, 50 hektáron fekvő komplexum a képeken is látható Schloss Hof kastély. Ez volt a kedvenc palotája volt, amit nyári rezidenciaként használt.
A kastély az alsó ausztriai Schlosshof településen található és 2002-ben felújításon esett át az igen leromlott állapotú épületegyüttes. Mára régi pompájában látható a Bécs közelében lévő barokk palota és parkja, amely remek kirándulási lehetőséget kínál. Előzetes egyeztetéssel magyar idegenvezetőt is lehet igényelni.
Tudta, hogy a ráckevei kastélyt is Savoyai Jenő építtette?
Tudta, hogy kitüntette figyelmével XIV. Lajos, a Napkirály is? A rossz nyelvek szerint több is volt közöttük, mint barátság. Az egyik pletyka szerint szerelmi viszony volt köztük, a másik hír szerint viszont a Napkirály törvénytelen gyermeke volt Savoyai Jenő, ezért is bírta a Napkirály kitüntető figyelmét a fiatal Eugen.
Csatlakozz hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatók meg – Vilagszep.hu Facebook oldala
Utolsó kommentek