Világszép

Párizsi kaland – záró akkord

Előzmény: Az obeliszk nagyhatalom ajándéka Franciaországnak

A szajnai hajóút szintén egy előre elrendezett kirándulás volt. Vagyis már itthon befizettünk rá. egészen pontosan a Paris Pass-hoz csatolták, mintegy ajándékképpen, de valószínűleg akkor is befizettünk volna rá, ha nincs ez a meglepetés. Mivel kora tavaszi (persze itthon még több centis hó volt) időpontban mentünk, így arra is számítottunk, hogy a hajón hideg lesz, de most már látom, hogy nem készültünk fel eléggé.

Az Eiffel – torony

A Pont de I’Alma megállónál szálltunk le, mivel a hajók innen indultak. Ez persze nincs kőbe vésve, mivel több társaság is tart fenn ilyen hajókat, így több indulási helyszín is lehetséges. Szándékosan előbb érkeztünk, mert úgy gondoltuk, hogy nem lehet kihagyni a kivilágított Eiffel-tornyot. Miközben az öreg hölgy felé sétáltunk, elhaladtunk egy irodaház mellet is, ahol a sötét ellenére is látványosan egyenetlen volt a falfelület. Közelebb érve már látszott, hogy az épület a fenntarthatóság jegyében készült. A falát ugyanis egy felfelé terjeszkedő kert takarta. Burjánzó levéldísznövények egész hada tette látványossá, és környezetbaráttá az irodaházat.

Ezzel az emlékkel felszerelkezve mentünk tovább célunk fel. A mellékutcákat, és a főutakat szemlélve is egyre nagyobb volt a rendőri jelenlét, de hát biztosan razziáznak, gondoltuk naivan. Amikor azután az egyik utcába befordulva, csillogó szemmel elindultunk a torony irányába, megbabonázva a világításától, egy hatalmas kommandós emberke lépett elénk. Csendesen, de határozottan mondott valamit franciául. Úgy tűnik felismerte az értetlenség jeleit az arcunkon, mert megismételte angolul is a mondatot, miszerint a torony le van zárva, nem mehetünk közelebb.

Persze a remény hal meg utoljára, így mi is arra számítottunk, hogy biztosan az utcával van a baj, ezért továbbmentünk. A következő lezárásnál azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a háztömböt zárták le, az újabbnál pedig azzal, hogy biztosan csak erről az oldalról. Mire kifulladva a Pont d’lénáig sétáltunk, akkor már mi is be kellett lássuk: ez bizony nem fog menni, hiába járjuk körbe az egész tornyot (mint az később itthon kiderült, bombariadó volt, így senki nem közelíthette meg a tornyot).

Kénytelen – kelletlen előttünk egy-két képet onnan, ahol még jó volt a rálátás, és a kommandósok szem terelgettek másfelé. Itt jegyezném meg, hogy emberség azért szorult beléjük, mert egy - egy fotó kedvéért akár négy lépéssel is közelebb engedtek, mint az egyszerű járókelőket.

A hajóút

Visszasétáltunk hát a kikötőbe, és felszálltunk a kétszintes, felül nyitott hajóra. Természetesen a legjobb helyeket kerestük, ami elképzelésünk szerint a tetőn hátul található. Ez igaz is lett volna abban az esetben, ha nem lett volna összesen 7°C, és nem fújt volna folyamatosan a szél a Szajnán. De hát így volt, ezért, bár csodálatos élmény volt, az ujjamat a végére nem nagyon tudtam lefeszegetni a fényképezőgép elsütő billentyűjéről.

Az azonban tény, hogy az élmény fantasztikus, főleg úgy, hogy az egész város ki van világítva. Egy kis angoltudással egy-két információt is felszedhetünk azokról a műemlékekről, amik mellett elhajózunk. Ha meg nem értünk semmit, a látvány akkor is teljesen le fog minket foglalni.

Az út a Cité irányába indul és a szigetet követve kanyarodik vissza, hogy a záró akkord a kivilágított Eiffel-torony lehessen (így végül mégis csodálatos képekkel gazdagodhattunk, mivel a hajókat nem küldték el a közelből).

A hajóról leszállva, teljesen összefagyva hazafelé vettük az irányt, hogy egy kicsit azért aludni is tudjunk, mielőtt másnap elindulna a gépünk (itt jegyezném meg gyorsan, hogy az Orly-ra, vagy a Charles de Gaulle-ra érdemes előre megvenni a jegyet. Ezek ugyanis egyrészt drágábbak, mint egy normál szakaszjegy, másrészt, ha korán indul a gép, akkor még nem biztos, hogy nyitva lesznek a jegyeladó helyek. Automaták vannak ugyan, ám az már közel sem biztos, hogy lesz elegendő aprónk, vagy találunk olyan szerkezetet, amelyik elfogadja a papírpénzt is.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Így harcolj a magad Notre Dame élményéért!

A harmadik nap reggele is ugyanazzal a lendülettel indult volna, mint az előzőek, ha a rengeteg élménytől időben el tudtunk volna aludni. Ez nem nagyon sikerült, így a reggel is egy kicsit később kezdődött. Mivel azonban a „tervet” már szinte teljesítettük, így megengedhettünk magunknak egy kis lazítást.

Luxemburg és a Jardin des Tuileires

A Luxemburg-kertet megközelíteni nem volt olyan egyszerű feladat. Mivel a sétálás már olyan luxus volt, amit a lábaink nehezen viseltek, így megpróbáltunk metróval minél közelebb jutni a kerthez. Ez azonban csak a B jelzésű RER segítségével sikerült, ami egy kicsit olyan, mintha külvárosi vonatra szállnánk fel.

A kert egyébként csodálatos élmény lehet, nekünk most be kellett érni annyival, hogy a szobrokban gyönyörködhettünk, mert néhány árva virágon kívül még csak zöld sem nagyon volt. A hidegben azonban legalább nem volt tömeg, így az igazán szépen kidolgozott alakok, és az éppen nem működő szökőkutak faragásait is nyugodtan meg lehetett nézni. És hát van is mit szemlélni, hiszen itt található az USA jelképének számító szabadságszobor kicsinyített mása, és egy gyönyörű Medici szökőkút is, ami mellett őszintén szólva az előző látványosság elbújhat. A hosszan elnyúló tó végén egy herkulesi alak önti a vizet, bár eredetileg csak egy aprócska szökőkút volt itt, a férfi csak később került a helyére.

Innen szintén metróval elmentünk a Louvre-hoz, hiszen attól indulva találhatjuk a Tuileriák kertjét. Ez egy kicsit megtévesztő, mert a kert szó hallatán az ember nem egészen erre a látványra számít. Sokkal inkább nevezném parknak, hiszen a fűre még csak a lábunkat sem tehetjük rá, és csupán a salakkal felszórt sétány két oldalán sorakoznak fák. Ez egy kicsit illúzióromboló volt, de kárpótolt az a tény, hogy mivel nincsenek a képben a lombkoronák, így gyakorlatilag egészen a diadalívig el lehet látni, már ha az embernek elég jó a szeme.

Concorde tér

A sétát egy gyönyörű obeliszk miatt szakítottuk meg, amely a Concorde teret díszítette. Ezt a 3300 éves műremeket az egykori egyiptomi alkirály, Mohamed Ali ajándékozta Franciaországnak, 1829-ben. Az elnyújtott piramis a luxori templom bejáratát díszítette anno, onnan vándorolt a tér középpontjába. Ezt az utazást, és magát a felállítás menetét a talapzatba bele is vésték, így végig lehet követni, hogy mennyire nem egyszerű egy 23 méter magas vörös gránit oszlopot mozgatni. De nem áll ott egyedül, két oldalról ugyanis szökőkutak veszik közre. Ugyanúgy néznek ki, és a tengeri, illetve a folyami hajózást szimbolizálják. Innen pedig már jól látszik a híres Champs-Élysée, valamint az Arc de Triomphe, vagyis a diadalív.

Persze ezt a távot meg lehet tenni metróval is, de ha igazán kitartóak vagyunk, akkor sétálhatunk is. Mi ezt választottuk, így lassan de biztosan közeledtünk a híres út felé. Bár való igaz, hogy hideg volt, és a kávézók még nem nyitották meg az utcai részeiket, ennek ellenére nem volt különösebben érdekes maga a Chams-Élysée. Egy hosszabb bevásárló utca, ahol valóban olyan üzletek vannak, amik nem kis névnek számítanak a divat világában, ám ennél többet nem nagyon nyújtanak.

A Diadalív

A francia hadsereg dicsőségét hirdető, római stílusú építmény megdöbbentően nagy. Ez valószínűleg azért van így, mert a séta közben az ember megszokja a látványát, ami persze nem akkora, mintha alatta áll, és a közvetlen előtte elterülő Chams - Élysée pedig elvonja az ember figyelmét. Így amikor elébe toppanunk, akkor meglepően nagynak tűnik.

A megközelítése nagyon jól van megoldva, hiszen az emlékmű egy három sávos körforgalom közepén van, ahova zebra nem vezet. Ez átjutáshoz alagutat építettek, így a turisták zavartalanul közlekedhetnek. Aki szeretne a tetejére is feljutni, az figyeljen, mert a sor vége az alagútban éri majd, és nem ugyanott fog a felszínre bukkanni, mint azok, akik csak a diadalív alatt nézelődnek. Itt is van azonban látnivaló bőven, hiszen az emlékmű gazdagon díszített, a talajt emlékplakettek borítják, és itt található az ismeretlen katona sírja is, akinek lelki üdvéért örökláng lobog.

Innen hazafelé vettük az irányt, hogy párizsi kalandunk utolsó állomására felkészülhessünk, ami egy hamisítatlan Szajnai hajóút volt. Folyt. köv.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Ahol a metró is szép - Útban a Notre Dame felé

Miután megnéztük a börtönt és a kápolnát is, egy rövid sétával átjutottunk a Notre Dame elé. Sajnos a látvány elsőre nem volt olyan megkapó, mivel az épület idén ünnepelte 850. születésnapját, így egy állványzat, és egy hatalma molinó takarta a tökéletes képet. Ettől függetlenül sikerült közelebb jutni, ahol már minden akadály nélkül láthattuk a tornyokat, és a bejáratot, bár az objektívbe így már nem fértek bele.

Notre Dame

A templomba ingyenesen lehet belépni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fizetnénk meg az árát időben. Mivel az épület híres, és lenyűgöző, így arra rengeteg turista kíváncsi a nap minden órájában, ameddig csak nyitva tart. Odaérkezésünkkor ráadásul éppen egy kivetítővel is kombinált misét készítettek elő, így a templom alapból is tele volt. Mire sikerült bejutni, addigra egy jó részét el is kerítették, ezért sajnos körbemenni, vagy fényképezni nem lehetett, mivel azzal megzavartuk volna az istentiszteletet.

Azt azonban mindenképpen a francia szervezés pozitívumaként értékeltük, hogy a mise ellenére be lehetett menni a templomba, csupán annyit kértek, táblákon keresztül, hogy lehetőleg mindenki maradjon csendben. A Miasszonyunk templom belülről is gyönyörű. Elképesztően hatalmas belső térrel rendelkezik, és két csodálatos, és gigantikus rózsaablakkal, melyek nem az harangtornyok felöli bejáratnál vannak, hanem az oldalhajók falát díszítik.

A templomból kilépve se legyünk restek és alaposan nézzük meg a kapukat, és a falakat. A faragások és kis szobrok ugyanis szinte teljesen elborítják az épületet, bőven biztosítva látnivalót a kíváncsiskodóknak. Sajnos az időből kicsúsztunk, így a harangtoronyba már nem sikerült feljutni. Ez ugyanis jóval előbb zár, mint maga a templom. Ha vesszük a fáradságot, és elsétálunk az épület hátuljához is, akkor nem csak gyönyörű építészeti megoldásokkal találkozhatunk, hanem egy aprócska kertet is felfedezhetünk. Ennek közepén egy gyönyörűen megmunkált kút található, ami a hatalmas templom árnyékában teljesen jelentéktelenné válik. A fényképeken sem igazán lehet észrevenni a szépségét, ám ha élőben látjuk, akkor érdemes egy kicsit rákoncentrálni, és azt vehetjük észre, hogy a Notre Dame díszítőelemei köszönnek vissza róla.

Maga a Cité

Miután elhagytuk a templomot, nem szerettünk volna nagyon gyorsan metróra szállni, elvégre Párizs egyik legősibb részén jártunk, így egy rövidebb sétát tettünk a szigeten. Senki ne számítson arra, hogy eldugott kerteket, vagy elfeledett szépségeket talál. A házak közül néhány valóban szépen van díszítve, de sajnos jellemzően újak, és egyszerűek az épületek. Azért mindenképpen megér egy rövid sétát, mert csak ekkor érzékelhetjük igazán, hogy milyen aprócska szigetről is van szó. Olyan pontja is akad, ahonnan mindkét partot látni lehet.

Attól függetlenül, hogy az épületek nem éppen a legdíszesebbek, azért az apró részletekre figyelnek a franciák is. Ilyenek a lámpaoszlopok. Elsőre az ember egyszerűen elsétál mellettük. Szépek, persze, hiszen háromkaros kandeláberek, de semmi több. Amikor azonban közelebb lépünk hozzájuk, akkor azt láthatjuk, hogy az oszlopokon aranyszínű szőlőkacs domborművek kanyarognak fölfelé. Ettől lesz különleges egy városrész, ezektől az apróságoktól. A Cité javára írható még az is, hogy bár a franciákról nem mondható el, hogy annyira figyelnének az utcák tisztaságára, a szigeten viszonylagos rend és nyugalom uralkodik.

Mikor beteltünk a látnivalókkal, és már a lábunkat sem nagyon éreztük, akkor visszasétáltunk a metróhoz, és hazáig meg sem álltunk. A szállásra érkezve megterveztük a következő napot, hiszen a kerteket és a diadalívet még nem láttuk. Folyt. köv.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Napóleon egója ma is fejbólintásra kényszerít
Érdekes módon a szigetre összesen egy metró megy be, a 4-es jelölésű. Van több olyan vonal is, amiről megközelíthető a hely, de ezeknél egy – egy hídon kell átsétálni, hogy eljuthassunk célunkhoz. Mi a metró mellett döntöttünk, így amikor leszálltunk a Cité állomáson, szembesülhettünk azzal, hogy már ez a megálló is milyen szépen el van készítve.

Conciergerie és a Sainte-Chapelle

A metróból kibukkanva az ember egy kis sétálóutca közepén találja magát, ahogy körülnéz, rögtön jön az első dilemma. Jobbra a Notre Dame csalogat, balra pedig a bíróság épülete. Alapvetően persze az előzőt lenne érdemes felkeresni, ha nem tudnánk, hogy milyen csodálatos szépséget rejtenek a törvényhozás robosztus fala.

A kérdést az segített eldönteni, hogy míg a Miasszonyunk templomba ingyen lehet bemenni, addig a másik két látványosság, vagyis a Conciergerie és a Sainte-Chapelle bizony belépős. Ráadásul itt is végig kell állni a sort, attól függetlenül, hogy az ember rendelkezik-e Paris Pass-al, avagy sem. Elsőnek a börtönt vettük górcső alá.

A Conciergerie hírességét annak köszönheti, hogy itt raboskodott Marie Antoinette, valamint Robespierre is. A lenyűgöző, félig földalatti csarnokon keresztülvágva juthatunk el a cellákig. Ebben a teremben az ember meglepődik, hogy vajon miért is van benne több, mint 8, egyenként is hatalmas kandalló, amíg a feliratokból meg nem tudja, hogy a hely eredetileg trónterem volt.

A cellák a végében találhatóak, amiket be is rendeztek, hogy könnyebben el lehessen képzelni az ott uralkodó viszonyokat. A nemes hölgy számára fenntartott „szoba” igazából nem is olyan kicsi. Egy mai, apró garzonlakás tökéletesen elférne benne, ám ha azt is számításba vesszük, hogy Versailles-ból került ide, akkor már egészen más a felállás. Ráadásul, mivel nemrég láthattuk a roppant palotát, így a mostani terem nem csak szegényesnek, hanem fullasztóan kicsinek is tűnik.

Ezzel így volt Marie Antoinette is, de mivel valamikori uralkodóról volt szó, így engedélyezték számára, hogy egy aprócska kertet tarthasson fenn a börtön udvarán, ami imádott Versailles-ára emlékeztette. Ezt a valóban kicsi, körbekerített kertecskét szintén meg lehet nézni. Kifelé arra megyünk, ahonnan jöttünk, így eltévedni egyszerűen nem lehet.

Néhány ajtóval távolabb beállhattunk abba a sorba, mely a híres Sainte-Chapelle templomhoz kígyózott. Mivel az épület a törvényhozás falain belül van, így bejutni csak komoly biztonsági átvizsgálás után lehet. Ha ez megvan, akkor átsétálhatunk magához a templomhoz.

Az épület kívülről is csodálatos, de sajnos ez nem tud érvényesülni a köré épült más falak miatt. Belülről azonban véletlenül sem okoz csalódást. A templom két szintes, az alsó sötétebb mivel jóval alacsonyabb a felsőnél. A plafont is kárpit borítja, és ami egy kissé illúzióromboló, a helység bal oldalán végig árusok vannak, akik a portékájukat (természetesen töménytelen Eiffel-tornyot, képeslapot, mini Notre Dame-ot és mindenféle kütyüt) kínálják.

Ha elindulunk felfelé, akkor meg kell küzdeni egy viszonylag keskeny csigalépcsővel, ami azonban nem hosszú. Készüljünk fel, mert az elénk táruló látvány egyszerűen döbbenetes. A templom felső részének falait ugyanis nagyjából két méter széles, és úgy 8 méter magas ólomüveg ablakok borítják.

Igazából a falat alig látni, olyan sűrűn sorakoznak egymás mellett. A templom egy része sajnos le volt zárva, mivel az ablakokat felújítják. De szerencsére egy részükkel már elkészültek, és az aprólékos munkának hála az egész termet beragyogta a különleges színjátékú fény. Ha sikerült elszakítani a tekintetünket az ablakokról, akkor egy kis kivetítőn azt is megnézhettük, hogy a felújítás hogyan zajlik. Bár érdekes volt a video, a hatalmas ablakok, és a terasz feletti elképesztő rózsaablak minden figyelmünket lekötötte.

Túlcsordulva a Sainte-Chapelle látványosságával nem is tudtam elképzelni, hogy lehet ebben a városban olyan templom, ami felveheti a versenyt ezzel a szépséggel, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a Notre Dame-ot. Folyt. köv.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook  oldala

Előzmény: Nyomorogj Versaillesben japán módra!

Miután visszaértünk Versailles-ból, vettünk egy nagy levegőt – és ittunk egy erős kávét – és nekiindultunk, hogy Párizs leghíresebb jelképét és megnézzük végre. A pontos ütemterv miatt nem jutott rá előbb idő, de alapvetően nem is az Eiffel-torony volt az, ami a leginkább érdekelt, mivel annyiszor láttam már képeken.

Eiffel-torony

Magát a tornyot nem lehet közvetlenül a metróval elérni. Az állomások úgy lettek kialakítva, hogy egy keveset mindenképpen sétálnunk kell. Mi a RER mellett döntöttünk, és a Champ de Mars megállónál szálltunk le. Ebből kifolyólag egy kis mesterséges tó oldaláról közelítettük meg a tornyot, ami így talán még lenyűgözőbb volt. Amikor az ember látja képeken, vagy olvas róla, egyáltalán nem ilyennek képzeli, amikor alatta áll, és felpillant a roppant acélszerkezetre, összeszorul a torka.

Természetesen feltett szándékunk volt, hogy meglátogatjuk a torony tetejét is. Mint azt biztosan sokan tudják, az Eiffel-torony helyet ad egy étteremnek, aminek a neve Jules Verne. Ha ide szeretnénk bejutni, akkor nem kell kiállnunk a hatalmas sorokat, ami a torony lábainál gyűlik össze, a liftekre várva. Ebben az esetben azonban készüljünk fel arra, hogy egy kisebb vagyonnal leszünk könnyebbek. Ha „csak” az építményre szeretnénk feljutni, akkor is kénytelenek leszünk a pénztárcánkba nyúlni. A középső szintre 20 euró körüli összegért visznek fel minket, míg a torony legteteje további 15 euró körüli díjért érhető el. Egy keveset spórolhatunk, ha a nehezebb utat, vagyis a lépcsőt választjuk, ám ezzel csak a középső emeletig juthatunk, jellemzően a tüdőnk kiköpése árán.

Az igazi pompáját a torony akkor nyeri el, amikor elsétálunk a közeléből. Ekkor ugyanis a tetejétől az aljáig képes befogni a szemünk a látványt. Ezt valamennyire még fokozni is képes a Mars mező, mely hosszan terül el a torony lábánál. Igaz, a fűre nem léphetünk rá, mivel az kerítéssel el van határolva, de a látvány mindenképpen gyönyörű.

Invalidusok dómja

A francia történelem – és a világtörténelem – egyik meghatározó alakja Napóleon volt. Az Eiffel-toronytól néhány perces sétával elérhetjük a síremlékét is. Aki arra számít, hogy egy temető, vagy kriptaszerű építményt fog látni, annak ugyanúgy leesik majd az álla, mint nekem. A hatalmas, aranyozott kupolával ellátott, egyetlen roppant termet tartalmazó épület tökéletesen mutatja, hogy a császár micsoda egóval rendelkezett. Már kívülről is megdöbbentő a kép, ami elénk tárul, amit csak tovább fokoz a belső tér hangulata. A dómban nem csak Napóleon sírját találhatjuk meg. Itt nyugszik többek között a híres Fosh tábornok is, és persze a császár ugyanazon a néven megismert utódai közül többen is.

Amikor az ember kinyitja az útikönyvet, akkor ennél az épületnél egy nagyon érdekes megoldásról olvashat. Mivel Napóleon megkövetelte a mindenkori tiszteletet, így nem lehetett csak úgy, egyszerűen a fölbe temetni, hogy ne adj’ isten valaki rajta taposson. Tehát a hagyományos módszer szóba sem jöhetett, és a császár találékony is volt. Így a szarkofágja – ami egy kisebb garzonlakás méretű – egy emelvényre került a dómon belül. A látogatók, vagyis azok, akik le akarják róni a tiszteletüket, két módon tehetik ezt meg. Vagy felülről, a földszintőr tekintenek le a süllyesztett emelvényre, vagyis meghajolnak az uralkodó előtt, vagy pedig a szarkofágnak kialakított, alsó szintről, vagyis felnézve a császárra.

A dóm közepén, a kupola alatt elhelyezett szarkofág, és benne Napóleon így akkor is megkapja a neki kijáró tiszteletet, ha a szemlélőnek ez még csak fel sem tűnik. Az épület több nagyon érdekes részlettel is rendelkezik, melyek közül engem egy oltárszerűség fogott meg. Erre két kanyarodó lépcsősor vezet fel, amik természetesen márványból készültek, ahogyan a hozzájuk tartozó korlátok is. Az oltáron nagyjából 30 ember kényelmesen elférne, ám ennek egyetlen funkciója, hogy egy fából készült roppant keresztnek adjon helyet.

Miután valamennyire sikerült kikerülni a dóm hatása alól, a metrót vettük célba, hogy eljussunk következő állomásunkra, a Cité-be, vagyis a szigetre, melyen a világ egyik leghíresebb temploma, a Notre Dame áll.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Lehetetlen küldetés: magány Párizsban

A második napon eldöntöttük, hogy megnézzük a franciák leghíresebb kastélyát, illetve inkább kastélykomplexumát, Versailles-t. Az elhatározást tett követte, ám a metróban gyorsan szembesültünk azzal, hogy bizony úti célunk már nem tartozik Párizshoz, így a megváltott három napos jegy ide nem érvényes. Az útbaigazításnál az is kiderült, hogy két választásunk van: a RER – vagyis a gyorsvasút – vagy a klasszikus vasút. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, mivel az utazásért kifizetett összeg szinte nevetségesen alacsony volt. Egyetlen hátulütője, hogy 1 euró körüli összegért retúrjegyet vettünk, így kénytelenek voltunk hazafelé is a vonatot választani, pedig a RER közelebb vitt volna az úti célunkhoz.

Versailles

Versailles-be való megérkezésünk zökkenőmentes volt, a buszokat is könnyedén megtaláltuk, mivel azzal szerettünk volna a komplexumig eljutni. Az újbóli útbaigazításnál azonban kiderült, hogy nincs olyan messze, érdemes sétálni egyet. Ez igaz is volt, és mivel kellemesen sütött a nap, így nem bántuk meg a döntésünket.

Maga a kastély már messziről látszik, és lenyűgöző méreteit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A dupla kapu első szakaszán bejutva megdöbbentően sok ember, és ebből adódóan hatalmas kígyózó sor fogadott bennünket. Persze a Paris Pass büszke tulajdonosaként előre is sétáltunk, ahol a jegyszedő szintén nagyon örült, hogy ilyen jegyünk van, és kedvesen megmutatta, hogy hol is van a sor vége. Kénytelen – kelletlen hát beálltunk a tömeg végére. Jó tanács: mivel Versailles hatalmas, így az információnál érdemes beszerezni egy térképet hozzá. A hatékonyság érdekében váljunk szét, és míg az egyik a sorban táborozik, a másik szerezze be a sokszor életmentő térképet. Szétválni azért is érdemes, mert mindenhol - így még az információnál is – kígyózó sorok vannak.

Annak ellenére, hogy elsőre mennyire megijedtünk a tömeg láttán, viszonylag gyorsan, nagyjából 40 perc alatt be lehetett jutni. Természetesen az embert átvizsgálják, a táskákba bele kukkantanak, és már mehetünk is. Maga az épületegyüttes felújítás alatt áll. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy fel van állványozva, hanem azt, hogy egyes részeit teljesen helyrehozták, míg másokat nem. Ennek köszönhetően tökéletesen látszik az idő végezte pusztítás. A karbantartott részen a tető kék cserepekkel van borítva, és a szegélyeken, a szobrokon, és persze az ablakok keretein is barokkos díszek, és aranyozás látható (bár ez már csak festék formájában igaz). A kastély belsejébe két részen lehet bejutni. Az egyik a női szárny, a másik a férfi. Az igazán híres, és látványos szobák ez utóbbiban vannak, ám a női szekció kevesebb embert érdekel, így még az is előfordulhat, hogy levegőt kapunk.

Mert ezzel sajnos számolni kell. Az a töménytelen ember, aki a bebocsátásra vár később a palota termeiben zsúfolódik össze, néhol annyira, mint a reggeli csúcsban Japánban a tömegközlekedési eszközökön. Ez nagyon sokat ront a hely élvezeti értékén, de hát valamit valamiért. Vegyünk hát egy nagy levegőt, és irány a férfi szárny. A termek között háló és dolgozószobák váltják egymást, fantasztikus szőnyegekkel, kárpitokkal, és elképesztően díszes bútorokkal. A tárlathoz térítésmentesen vehetünk igénybe idegenvezetést, egy kis elemes szerkezet segítségével, ám ehhez nem árt az angol, vagy német, vagy spanyol, esetleg kínai tudás, mivel magyarul nem érhető el. Sebaj, marad az útikönyv, és a csodálat az arcunkon. A termek hosszú sorát időnkét megszakítja egy – egy modernebb helyiség, amiben vetítés zajlik. Bemutatják a kastély építését, hogy melyik uralkodó mit tett hozzá, de megismerhetjük Versailles híres kertjének a történetét is.

A hangversenyterem, és a tükörterem

Két igazán említésre méltó terem is van a látnivalók között. Az egyik egy freskókkal és puttókkal telepakolt hangversenyterem, mely két emeletet is átölel, hatalmas, kupolás belső terével. Ezt megnézhetjük a földszintről is, de lehetőség van az emeleti megtekintésére is. Lenyűgöző látvány. A másik, természetesen a tükörterem. A kissé kopottas tükörtáblák, és a hatalmas csillárok és kandeláberek összessége egészen különleges képet ad, amit az ember nem felejt el egykönnyen. Lelki szemeink előtt meg is jelenik a bál, amiben a zenekar mellett csodálatos, színes ruhaforgatag látható, ráadásul sokszorosítva. A másik fantasztikus tulajdonsága a teremnek, hogy viszonylag nagy, így egy kicsit csökken a tömeg zsúfoltsága.

Ezután kimenekültünk a belő részekről, mert már túl sok volt az ember, sajnos élvezhetetlenné vált a tárlat. A kert megtekintéséhez is jó volt a jegyünk, illetve csak egy részéhez. A legismertebb, geometrikus formákkal sűrűn tarkított kert csak külön belépő ellenében tekinthető meg, ami pedig nem olyan kis összeg, így ezt kihagytuk. A Trianon paloták, melyek Marie Antoinette által létrehozatott kis kirakatfalu közelében találhatóak, a magyarok számára különös jelentőséggel bírnak. Erre a Paris Pass szintén belépést tesz lehetővé, a gond csak az, hogy odajutni egy kis dottoval lehet, melynek díja fejenként 8 euró. Mivel az összeg sem éppen kicsi, és az emberekből is nagyon elegünk volt (mert természetesen a dottohoz is sor ált), inkább Párizs felé vettük az irányt, persze sétálva. Mindenképpen érdemes így menni, mivel belebotolhatunk olyan kis kirakodóvásárokba, mint amilyenbe nekünk sikerült, ahol egy kis hagyatéki bolt kínálta a szebbnél – szebb antik portékáit.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Az Orsay, nemcsak egy ruhamárka!

Ha a sétát megkezdjük, egyáltalán nem érdemes kapkodni. Sőt! Inkább szépen, komótosan baktassunk felfelé, akár benézve a kis mellékutcákba, mert megéri. A fő csapásvonalakon természetesen egymást érik a boltok, ahol az ínycsiklandó falatok mellett különböző ajándéktárgyakat is kínálnak az üzletek. Itt jegyezném meg, hogy mindéképpen érdemes végiggondolni, hogy mit is szeretnénk venni. Sajnos, ezek a boltok sem éppen a mi pénztárcánkra lettek kitalálva, de ha válogatunk egy kicsit, akkor találunk majd olyasmit, ami megfog bennünket.

Egy-egy szépen megfestett kép, vagy éppen poháralátétként született grafika is nagyon szépen mutat a falon, és egy életre őrzi emlékeinket, és segít előcsalni azokat. Aki pedig egy saját, külön bejáratú Eiffel-tornyot szeretne, az elképesztő méret, szín és anyagválasztékban szerezheti be. Egy jó tanács: ha kulcstartó méretű jelképben gondolkodunk, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy hol is vesszük meg, mert sehol nincs egy euró felett. De akik szeretnének spórolni, és egy kicsit alkudozni is, azok sétálgassanak egy keveset a nevezetességek közelében. Előbb vagy utóbb bele fognak botlani egy-két színes bőrű úriemberbe, akik hatalmas karikákra fűzve cipelik magukkal, és kínálják a turistáknak az Eiffel-tornyok tömegét.

Itt a bolti ár ötödéért is megszerezhetünk egy nagyobb darabot, de a kulcstartókból is sokkal többet vehetünk, ugyanazon az áron. Azt azonban érdemes tudni, hogy első körben biztosan a bolti árat hallhatjuk a szájukból. Ha szerencsések vagyunk, akkor viszont egy 40 euróra kóstált szobrot elhozhatunk 10-ért is, persze ehhez alkudni kell, keményen.

Montmartre

Visszatérve a Montmartre-ra, ahogy felfelé bandukolunk, nézzünk be a mellékutcákba is. A nagyobb utcákban ugyanis vagy kínai büféket találunk, vagy pedig horror árú kávézókat és éttermeket. Ezekben a mellékutcákban azonban sokkal hangulatosabb, bár egyértelműen kisebb vendéglőket találunk. Jellemzően 6-8 asztal, vagy még annyi sincs bennük, de az áraik elfogadhatóak, és a konyhákra sem lehet panasz. Ráadásul az sem lehet kifogás, hogy egy adott étteremtípust nem preferálunk, hiszen az olasztól kezdve a francián keresztül egészen a guyane konyha ízeiig mindent megtalálhatunk.

Aki a komótosan festegető művészeket keresi, az viszont csalódni fog. A hatalmas turistaáradatnak köszönhetően a Montmartre sajnos megszűnt a művészet középpontja lenni. Az alkotók szép lassan elszivárogtak a folyamatosan nyüzsgő városrészről, és fokozatosan betelepültek a Montparnasse-torony közeli területekre. Ettől függetlenül nem kell csüggedni, mert aki keres, az talál, így a séta közben van esélyünk arra, hogy meglessünk egy alkotó művészt, amit utcára nyíló műterme kirakatában éppen valami csodálatosat alkot.

Ha sikerül kiszakadni a Montmartre igazán magával ragadó hangulatából, akkor elérkezhetünk ahhoz a lépcsősorhoz, melynek aljából már semmi sem takarja a Sacré-Coeur-t. A lépcsősor aljában egy régi, bár nagyon jó állapotú körhinta is tetszeleg, amit - bár sok ott kapható festményen is megjelenik - kicsit nehéz beleilleszteni az extrán romantikus látképbe. A felkapaszkodás közben, szerencsére vannak kitéve padok is, így lehetőségünk nyílik arra, hogy a város látképében gyönyörködhessünk. Ezt fokozhatjuk azzal, ha este másszuk meg a művészek hegyét, mivel a kivilágított Párizsnál szebb és romantikusabb nem nagyon van.

Sacré-Coeur

A Szent Szív Templom lenyűgöző volta akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor előtte áll az ember. Hármas kupolája és hatalmas hátsó tornya mellet az ember egészen kicsinek érzi magát. Ez pedig nem lesz jobb akkor sem, amikor a belsejébe lép, és szembesül a roppant belső térrel.

A bazilika ma is működik, fogadja a hívőket, így előfordulhat, hogy a belsejében éppen mise van. Szerencsére gondoltak a turistákra is, így csupán annyit kérnek, hogy maradjunk egészen csendben, ebben az esetben pedig megnézhetjük a templomot belülről is – igaz, a padsorok között nem mászkálhatunk.

Kivilágítva is csodálatos, de mint a legtöbb látványosság esetében, itt is számolnunk kell azzal, hogy a magány egy olyan dolog, amivel Párizsban ritkán találkozhatunk (legalábbis a kiemelkedő épületei közelében). A turisták hadától akkor szabadulhatunk meg egy kicsit, ha a templom mellett elsétálva, a harangtorony lábához is elmegyünk, ide ugyanis nem települt bolt, és persze nem is tökéletes a látkép. A faragások és a stukkók azonban itt is megvannak, és ugyanolyan gyönyörűek, mint elölről, sőt, egy kis szerencsével olyan képeket is készíthetünk róluk, melyek a bazilika elejéről lehetetlenek lennének profi gép és fotós hiányában.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Párizsi kaland 2.

Előzmény: Kalandozz Párizsban bakik nélkül!

Orsay

Franciaország, de a világ egyik leghíresebb képtára is az Orsay. A Louvre-t elhagyva juthatunk el az épülethez, és ehhez nem is kell egyebet tenni, mint átsétálni a Szajna felett a Royal hídon. A híd közepén érdemes elidőzni egy kicsit, hiszen igencsak ritka látkép, hogy két ennyire híres múzeumot láthatunk egyszerre.

Az épület közel sem annyira jelentékeny, mint a Louvre-é de ettől még nem csúnyább. Eredeti funkcióját tekintve pályaudvarként üzemelt, amit a kerekded ablakok, illetve az egész épület kialakítása sejtetni enged. A belső teret ügyesen bontották darabokra, hogy szépen tagolt tárlatot hozzanak létre benne, a leginkább a múltra emlékeztető darab az Orsay aranyozott órája, melyet azonban nem láthatunk azonnal, ahogy belépünk az épületbe, mivel a bejárat feletti üvegfalon helyezkedik el.

A képek és szobrok elképesztő tömegével találkozhatunk itt is, így nem biztos, hogy jó ötlet, ha egymásutánban nézzük meg a két múzeumot, de mivel ennyire közel vannak egymáshoz, így kézenfekvő volt. Igazán híres képekkel is találkozhatunk, de ha mindent szeretnénk körbejárni, akkor bizony fel kell kötni a nadrágunkat, mivel az Orsay 5 emeleten várja a kíváncsiskodókat. Amennyiben ennyi időnk nincs, akkor itt is érdemes felkeresni a leghíresebb műveket, melyek a prospektus segítségével könnyen meg is találhatunk.

Pantheon

Az Orsay festményeivel eltellve visszatértünk a föld alá, hogy eljuthassunk a híres emberek temetőjébe, vagyis a Pantheonba. Természetesen itt van egy egész kis ferdítés, hiszen ez csak a másolata az eredeti római verziónak, ám az mégsem mondhatja el magáról, hogy falai Voltaire és Rousseau földi maradványai pihennek. A sírok magukban is elég érdekesek, és mindenképpen megérnek egy kis szemlélődést, de az első, ami az embernek szemet szúr mégsem a szarkofágok.

A hatalmas csarnok közepén egy érdekes építmény található, méghozzá egy óra. Ez egy ingaóra, aminek aranyszínűre festett súlya a legmagasabb kupolából lóg alá. Ez volt az a szerkezet, melynek segítségével 1849-ben Léon Foucault bebizonyította, hogy a Föld igenis forog. Az óra ezt a forgást használja fel ahhoz, hogy működjön. Sajnos jó ideig nem láthattuk az ingát működés közben, mivel az elromlott. Ám egy gerilla restaurátor csapat a közelmúltban illegálisan behatolt az épületbe, és megszerelte a szerkezetet, majd feladta magát a hatóságoknak. Hogy velük mi lett, azt sajnos nem tudom, de az óra működik.

Az éjszaka Párizsban is gyönyörű, így ha nem szeretnénk kihagyni a nyüzsgő város fényeit, akkor irány a Montmartre! Persze kapkodni nem kell, hiszen a metró itt is segítségünkre van. Ha lustábbak vagyunk, akkor elmehetünk egész a domb közepéig, ám ebben az esetben lemondanánk a Pigalle, és az onnan induló vigalmi negyed látványáról. A szégyenlősök itt aztán elbújhatnak, mert titkot szinte semmiből nem csinálnak. Ha az ember körülnéz, a fiataltól az idősig, minden korosztály képviselteti magát, és szemrebbenés nélkül sétál be az akár háromszintes szex shopokba.

Ha pedig egyszer bejutott egy ilyenbe, akkor szeme-szája eláll, hiszen elképesztően nagy választékkal találja szemben magát. Az egyszerű, és visszafogottnak mondható pornóképes kártyától elkezdve egészen a BDSM olyan kellékeiig, melyek már egy komplett kínzókamra berendezéséhez is elegendőek volnának. Tangák, latex kezeslábasok, csipkealsók, dildók és vibrátorok egész sorát kínálják, de persze a hölgyek sem maradnak hoppon. Igen, nem tévedés, ezen dolgok mind az urak kegyei keresik, de természetesen megtalálhatóak a nőknek készített darabok is, az extrémebb kivitelű koktélruhákkal egyetemben. Sajnos az árak nem éppen a mi pénztárcánkhoz vannak igazítva, így souvenir gyanánt be kell érnünk egy J’adore Paris (imádom Párizst) feliratú óvszerrel.

A boltot elhagyva mindenképpen érdemes megnézni a világhírű lokált, a Molin Rouge-t, ám ezt is csak kívülről, ha csak nem szeretnénk lenullázni a pénztárcánkat. Azok, akik hatalmas épületre számítanak, csalódni fognak. Bár a malom feltűnő, de nem olyan nagy, mint ahogyan azt a filmekben látta az ember.

Innen egy kimerítőbb séta vár ránk, hogy elérhessük a Montmartre csúcsát, amelyet a lenyűgöző, fehér falai miatt is éteri megjelenésű szent szív templom, vagyis a Sacré Coeur ural. Folytatása következik

Kapcsolódó poszt: Kalandozz Párizsban bakik nélkül!

Szerző: Scheftsik Tamás

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Párizsi kaland 1.

Amikor a menyasszonyommal eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a francia fővárost, még csak nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Persze sokan mondták már, hogy milyen gyönyörű, meg hogy a lábunk el fog kopni a sok mászkálástól, de hát ezt már nagyon sokszor halottam. Az utazás időpontját március végére lőttük be, mondván akkor más ezért kellemes az idő, esetleg a virágok is nyílnak. Na, ezzel egy kissé mellélőttünk, de annyi baj legyen. A foglalást már tavaly októberben letudtuk. Ez két szempontból is jó volt, egyrészt nem volt idegeskedés, hogy hol van hely, másrészt a lehető legolcsóbb repjegyárakkal és szálloda költségekkel lehetett számolni.

Repülő és szállás

Nagyon nem mindegy, hogy mennyivel előre tudjuk azt, hogy menni szeretnénk, illetve tudunk-e már akkor foglalni. Jó esetben ugyanis a szállást és az utazást is megúszhatjuk 50-50 ezer forintból, két fő esetén, összesen. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható, tekintve, hogy Párizs Európa egyik legdrágább városa. Az előfoglalásokkal azonban emberi pénztárcához mérten lehet eltölteni az időt.

Egy apró hibát azonban mi is elkövettünk: tulajdonképpen 3 napot adtunk magunknak a városnézésre. A foglalás 5 napot rejt magában, de az érkezés estére esett – és fáradtak is voltunk – az indulás pedig reggelre, így ez a két nap kiesett.

Az első nap: Louvre

Úgy okoskodtunk, hogy korán kelünk, és a helyi, kifejezetten jó metróhálózattal először a híres Louvre-t keressük fel. Ehhez még itthon berendeltünk néhány dolgot: egyrészt egy három napos jegyet, ami minden közlekedési eszközre jó volt Párizson belül, másrészt egy két napos múzeum – jegyet. Ezek ugyan nem voltak olcsóak, de sokkal jobban megéri, mintha az ember a helyszínen próbálkozik, az időspórolásról már nem is beszélve.

Tehát irány a múzeum. A metróról a Palas Royal állomáson szálltunk le, így amikor elhagytuk a lépcsőt, már magát az épületet láthattuk. A múzeum eredetileg királyi palotaként üzemelt – nem véletlen a hasonlósága Versailles-el sem – így gyönyörűen díszített.

Az első lépések az épületen belül már sejtetik annak roppant méreteit. Egy árkádos folyósón keresztül az ember már megpillanthatja az üvegpiramisok sarkait, amely annyira megosztja a közvéleményt. Ezek a szerkezetek 1989-ben adták át, és valóban érdemes rájuk egy kis figyelmet szentelni. A legnagyobb piramis a benti fogadóaula fényellátásáért is felel, de sokkal érdekesebb az a tény, hogy vitatkoznak azon, hány darab üvegtáblából is áll. A hivatalos méretei szerint 21 méter magas, és 35 méter az oldalhosszúsága, ám a táblák száma nincs feltűntetve. Kering a legenda, hogy pontosan 666 ilyen alkotóelemből épült, ám ezt még senki nem bizonyította, mivel minden számolásnál más és más az adat, ami kijön.

A múzeumba belépve az ember törpének érzi magát. Elképesztő a látvány, az előcsarnok, ahova a sort kiállva juthat az ember (persze a 2 napos múzeumjeggyel soron kívül be lehet menni, így nincs 3 órás sorban állás). A hazai múzeumok teljes belső tere elférne az előcsarnokban, aminek a funkciója tulajdonképpen csak az, hogy ide érkezzenek a népek, elvegyék a tájékoztató füzetüket, és kiválasszák az 5 terem egyikét, ahol az adott kiállítást szeretnék megnézni. Sajnos a Louvre nem egy olyan látványosság, amit 1 nap alatt meg lehet nézni.

A rengeteg történelmi tárgy megszemléléséhez sem elég 2 nap, de ahhoz, hogy fel is fogjuk, amit látunk, minimum egy hét kellene. Így az emberek többsége (ahogyan mi is) inkább csak a leghíresebb darabokra koncentrál. Ennek eredményeképpen viszont a milói Vénusz, a Mona Lisa, vagy a Niké szobor környéke gyakorlatilag megközelíthetetlen a hatalmas embertömeg miatt. Ha sikerül kikeveredni a történelmi relikviák közül – ami nem is olyan egyszerű feladat, mivel az épület hatalmas – akkor egy kis sétával elérhető a következő csodaszép állomás, az Orsay. Folytatása következik

Szerző: Scheftsik Tamás

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala