Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tavasz buciba töltve

Hozzávalók:


Tésztához
80 dkg liszt 5 dkg élesztő 1 evőkanál cukor 5 dl tej 1 csapott evőkanál só 2 dl étolaj (NEM kell bele tojás!)


Töltelékhez
:
sonka kockára vágva (30 dkg), 2 db lilahagyma, 2 db kukorica konzerv, sajt reszelt (25-30 dkg), 2 db fokhagymagerezd, 1 db nagy tejföl, bacon kockára vágva


Tetejére:
2 evőkanál tejföl, 1 tojássárgája, szezámmag (lehet lenmag és társai is)


Elkészítés:


1 dl langyos tejben (tegyünk bele 1 csipet cukrot) felfuttatjuk az élesztőt, majd egy tálban összekeverjük a tészta hozzávalóival, a maradék langyos tejjel bedagasszuk.

Konyharuhával letakarva meleg helyen a duplájára kelesztjük (40 perc-1 óra).
Megfelezzük a tésztát, vékonyra kinyújtjuk, megkenjük zúzott fokhagyma és tejföl keverékével, majd ráhalmozzuk a sonkát, bacont, hagymát, kukoricát, sajtot és feltekerjük, éles késsel háromszögekre vágjuk.


Megkenjük a tetejét tejföl és tojássárgája keverékével, majd háromszögeket vágunk belőle (én itt most fordítottam, előbb vágtam fel, és utána kentem meg ez így is-úgy is működik). A tetejére szezámmagot szórunk és 180 fokon 15-20 percig sütjük. Jó étvágyat!

Érdekes videók: ITT

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Kreatív munkatársak: Gombás Viktória és Gombás Andrea

0 Tovább

Úsztatott kacsamáj Kleopátra módra

Az ókor híres női uralkodója Kleopátra nagy gondot fordított saját külseje ápolására. A legenda szerint minden nap mézes – szamártejes fürdőt vett. Miért ne úsztathatnánk hát mi is meg a tavaszi vas- és magnéziumpótlás jegyében frissen vásárolt kacsamájunkat?

Ismerjük meg ezt a nagyon finom és egyszerűen elkészíthető lengyel eredetű receptet!

Hozzávalók:

0,7 kg kacsamáj

kacsazsír

3-4 db hagyma

bors

paprika

1-1,5 dl tej

A hagymát a kacsazsírban üvegesre pároljuk, majd belehelyezzük a kacsamájat. Megborsozzuk, és lassú tűzön pároljuk, és aztán megfordítjuk a kacsamájat. Majd öntsük a serpenyőbe a tejet és együtt süssük készre. A sót és a paprikát a készítés utolsó szakaszában adjuk hozzá. Fogyaszthatjuk rizzsel is, de kenyérrel mártogatva az igazi. A megmaradt hagymás-tejes kacsazsír másnap reggel pirítósra kenve fantasztikus. Jó étvágyat!

Tudta, hogy Kleopátra – a legendával ellentétben - nem volt különösebben szép? Külsejére nagy gondot fordított, néha extrémnek számító testápolási szokásai legendássá váltak. Mestere volt a sminkelésnek is, amivel kompenzálta testi adottságait (nagy orr, karakteres arc).

Ennek ellenére nagy vonzerővel és műveltséggel bírt, ami éles elmével és dicsőségvággyal párosult. Ő volt a Ptolemaiosz dinasztia utolsó uralkodója, aki egyben Egyiptom utolsó fáraója címet is birtokolja (i.e. 69- i.e. 30).

Görög létére uralkodó családjában egyedüliként megtanulta az egyiptomi nyelvet. Tragikus módon csak 39 évet élt, öngyilkosságba menekülve megakadályozta, hogy legyőzöttként és megalázva végighurcolják Róma utcáin. Szerette volna, ha neve örökké fennmaradna és elmondhatjuk, hogy célját elérve még halálával is saját mítoszát táplálta.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Kleopátra valódi arca:

 

 

 

 

0 Tovább

Görögdinnye édességbe öntve

Sokak kedvence a görögdinnye, mely frissítő hatásával, vitamin- és alacsony kalóriatartalmával a nők nagy barátja. Az elnevezése azt sejteti, hogy köze van a görögökhöz. De ez valószínű csak áthallás, mert egyes feltételezések szerint a görögdinnye elnevezés onnan ered, hogy gurulós gyümölcs, vagyis görög, gördül.

Tudta, hogy az első írásos emlék a görögdinnyéről 5000 éves és az ókori Egyiptomból való?

Recept tipp! Dinnye desszert

Piros rész:

15 dkg Ráma

30 dkg darált keksz

10 dkg porcukor

tej, amennyit a massza felvesz

1 db piros ételszínezék vagy 2 db vérnarancs eszencia

Zöld rész:

15 dkg Ráma

20 dkg darált keksz

10 dkg porcukor

tej, amennyit a massza felvesz

1 db zöld ételszínezék vagy 1 db mandula eszencia

A piros hozzávalókat masszává gyúrjuk, majd 6 db egyforma golyót formázunk belőlük. A zöld összetevőket is összedolgozzuk. Majd apró lapokra nyomkodva egyenletesen beborítjuk vele a piros golyókat. A hűtőben pihentetjük lefóliázva pár órát (legjobb, ha egy éjszakára tesszük be).

Majd a golyókat félbevágjuk és 4-4 db dinnyeszeletet készítünk belőlük. Díszíthetjük csoki reszelékkel, de a képen látható módon kis drazsékkal a magokat is imitálhatjuk a tökéletes összkép kedvéért.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

 

 

 

 

2 Tovább

Az olaszok mascarponéval támadnak

A tiramisun túl is van élet! A mascarpone számtalan más finomság alapanyag is lehet, semleges sótlan íze miatt. Nemcsak desszertekhez használható, kiváló például tésztaételekhez is.

Az olaszok büszkesége, tehéntejből készített sajt, amely valójában nem is sajt, csak így vált ismertté a köztudatban. A lefölözött tej föléből készítik baktériumkultúra hozzáadásával, tehát a mascarpone inkább sűrű tejszínnek tekinthető. Zsírtartalma 70% is lehet, Dél-Olaszországban gyakran – hasonlóan a mozzarellához - bivalytejből készítik.

 

Almás pite mascarponéval

Hozzávalók:

3 db alma

2 tojás

fél csésze cukor

1 vaníliacukor

1 csipet só

1 csésze tej

13 dkg mascarpone

5 dkg vaj

1 csésze liszt

1 csipet sütőpor

fahéj, ízlés szerint

Elkészítése: A meghámozott és vékony szeletekre vágott almát alaposan kivajazott tűzálló edénybe tesszük, megszórjuk fahéjjal és egy kis cukorral (a cukor elhagyható, főleg, ha édes az alma). Ideális a kerek forma.

Közben a tojásokat, a sót a cukor felével a robotgépben habosra keverjük. Majd hozzáadjuk a mascarponét, tejet és a felolvasztott vajat. Ezt követően a liszttel már összekevert sütőport folyamatosan a masszánkhoz adagoljuk. Majd ezt egyenletesen - az almával kibélelt formánkba - öntjük. Lassan, 160 fokon 30-35 perc alatt készre sütjük.

Tudta, hogy a mascarpone név onnan származik, hogy a lombardiai Mascherpa család gazdaságában állították elő először, innen indult világhódító útjára.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

 

2 Tovább

Világszép

blogavatar

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai furcsaságok. Elfeledett történetek, történelmi titkok, pletykák. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Utolsó kommentek