Világszép

Párizsi kaland – záró akkord

Előzmény: Az obeliszk nagyhatalom ajándéka Franciaországnak

A szajnai hajóút szintén egy előre elrendezett kirándulás volt. Vagyis már itthon befizettünk rá. egészen pontosan a Paris Pass-hoz csatolták, mintegy ajándékképpen, de valószínűleg akkor is befizettünk volna rá, ha nincs ez a meglepetés. Mivel kora tavaszi (persze itthon még több centis hó volt) időpontban mentünk, így arra is számítottunk, hogy a hajón hideg lesz, de most már látom, hogy nem készültünk fel eléggé.

Az Eiffel – torony

A Pont de I’Alma megállónál szálltunk le, mivel a hajók innen indultak. Ez persze nincs kőbe vésve, mivel több társaság is tart fenn ilyen hajókat, így több indulási helyszín is lehetséges. Szándékosan előbb érkeztünk, mert úgy gondoltuk, hogy nem lehet kihagyni a kivilágított Eiffel-tornyot. Miközben az öreg hölgy felé sétáltunk, elhaladtunk egy irodaház mellet is, ahol a sötét ellenére is látványosan egyenetlen volt a falfelület. Közelebb érve már látszott, hogy az épület a fenntarthatóság jegyében készült. A falát ugyanis egy felfelé terjeszkedő kert takarta. Burjánzó levéldísznövények egész hada tette látványossá, és környezetbaráttá az irodaházat.

Ezzel az emlékkel felszerelkezve mentünk tovább célunk fel. A mellékutcákat, és a főutakat szemlélve is egyre nagyobb volt a rendőri jelenlét, de hát biztosan razziáznak, gondoltuk naivan. Amikor azután az egyik utcába befordulva, csillogó szemmel elindultunk a torony irányába, megbabonázva a világításától, egy hatalmas kommandós emberke lépett elénk. Csendesen, de határozottan mondott valamit franciául. Úgy tűnik felismerte az értetlenség jeleit az arcunkon, mert megismételte angolul is a mondatot, miszerint a torony le van zárva, nem mehetünk közelebb.

Persze a remény hal meg utoljára, így mi is arra számítottunk, hogy biztosan az utcával van a baj, ezért továbbmentünk. A következő lezárásnál azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a háztömböt zárták le, az újabbnál pedig azzal, hogy biztosan csak erről az oldalról. Mire kifulladva a Pont d’lénáig sétáltunk, akkor már mi is be kellett lássuk: ez bizony nem fog menni, hiába járjuk körbe az egész tornyot (mint az később itthon kiderült, bombariadó volt, így senki nem közelíthette meg a tornyot).

Kénytelen – kelletlen előttünk egy-két képet onnan, ahol még jó volt a rálátás, és a kommandósok szem terelgettek másfelé. Itt jegyezném meg, hogy emberség azért szorult beléjük, mert egy - egy fotó kedvéért akár négy lépéssel is közelebb engedtek, mint az egyszerű járókelőket.

A hajóút

Visszasétáltunk hát a kikötőbe, és felszálltunk a kétszintes, felül nyitott hajóra. Természetesen a legjobb helyeket kerestük, ami elképzelésünk szerint a tetőn hátul található. Ez igaz is lett volna abban az esetben, ha nem lett volna összesen 7°C, és nem fújt volna folyamatosan a szél a Szajnán. De hát így volt, ezért, bár csodálatos élmény volt, az ujjamat a végére nem nagyon tudtam lefeszegetni a fényképezőgép elsütő billentyűjéről.

Az azonban tény, hogy az élmény fantasztikus, főleg úgy, hogy az egész város ki van világítva. Egy kis angoltudással egy-két információt is felszedhetünk azokról a műemlékekről, amik mellett elhajózunk. Ha meg nem értünk semmit, a látvány akkor is teljesen le fog minket foglalni.

Az út a Cité irányába indul és a szigetet követve kanyarodik vissza, hogy a záró akkord a kivilágított Eiffel-torony lehessen (így végül mégis csodálatos képekkel gazdagodhattunk, mivel a hajókat nem küldték el a közelből).

A hajóról leszállva, teljesen összefagyva hazafelé vettük az irányt, hogy egy kicsit azért aludni is tudjunk, mielőtt másnap elindulna a gépünk (itt jegyezném meg gyorsan, hogy az Orly-ra, vagy a Charles de Gaulle-ra érdemes előre megvenni a jegyet. Ezek ugyanis egyrészt drágábbak, mint egy normál szakaszjegy, másrészt, ha korán indul a gép, akkor még nem biztos, hogy nyitva lesznek a jegyeladó helyek. Automaták vannak ugyan, ám az már közel sem biztos, hogy lesz elegendő aprónk, vagy találunk olyan szerkezetet, amelyik elfogadja a papírpénzt is.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Párizsi kaland 2.

Előzmény: Kalandozz Párizsban bakik nélkül!

Orsay

Franciaország, de a világ egyik leghíresebb képtára is az Orsay. A Louvre-t elhagyva juthatunk el az épülethez, és ehhez nem is kell egyebet tenni, mint átsétálni a Szajna felett a Royal hídon. A híd közepén érdemes elidőzni egy kicsit, hiszen igencsak ritka látkép, hogy két ennyire híres múzeumot láthatunk egyszerre.

Az épület közel sem annyira jelentékeny, mint a Louvre-é de ettől még nem csúnyább. Eredeti funkcióját tekintve pályaudvarként üzemelt, amit a kerekded ablakok, illetve az egész épület kialakítása sejtetni enged. A belső teret ügyesen bontották darabokra, hogy szépen tagolt tárlatot hozzanak létre benne, a leginkább a múltra emlékeztető darab az Orsay aranyozott órája, melyet azonban nem láthatunk azonnal, ahogy belépünk az épületbe, mivel a bejárat feletti üvegfalon helyezkedik el.

A képek és szobrok elképesztő tömegével találkozhatunk itt is, így nem biztos, hogy jó ötlet, ha egymásutánban nézzük meg a két múzeumot, de mivel ennyire közel vannak egymáshoz, így kézenfekvő volt. Igazán híres képekkel is találkozhatunk, de ha mindent szeretnénk körbejárni, akkor bizony fel kell kötni a nadrágunkat, mivel az Orsay 5 emeleten várja a kíváncsiskodókat. Amennyiben ennyi időnk nincs, akkor itt is érdemes felkeresni a leghíresebb műveket, melyek a prospektus segítségével könnyen meg is találhatunk.

Pantheon

Az Orsay festményeivel eltellve visszatértünk a föld alá, hogy eljuthassunk a híres emberek temetőjébe, vagyis a Pantheonba. Természetesen itt van egy egész kis ferdítés, hiszen ez csak a másolata az eredeti római verziónak, ám az mégsem mondhatja el magáról, hogy falai Voltaire és Rousseau földi maradványai pihennek. A sírok magukban is elég érdekesek, és mindenképpen megérnek egy kis szemlélődést, de az első, ami az embernek szemet szúr mégsem a szarkofágok.

A hatalmas csarnok közepén egy érdekes építmény található, méghozzá egy óra. Ez egy ingaóra, aminek aranyszínűre festett súlya a legmagasabb kupolából lóg alá. Ez volt az a szerkezet, melynek segítségével 1849-ben Léon Foucault bebizonyította, hogy a Föld igenis forog. Az óra ezt a forgást használja fel ahhoz, hogy működjön. Sajnos jó ideig nem láthattuk az ingát működés közben, mivel az elromlott. Ám egy gerilla restaurátor csapat a közelmúltban illegálisan behatolt az épületbe, és megszerelte a szerkezetet, majd feladta magát a hatóságoknak. Hogy velük mi lett, azt sajnos nem tudom, de az óra működik.

Az éjszaka Párizsban is gyönyörű, így ha nem szeretnénk kihagyni a nyüzsgő város fényeit, akkor irány a Montmartre! Persze kapkodni nem kell, hiszen a metró itt is segítségünkre van. Ha lustábbak vagyunk, akkor elmehetünk egész a domb közepéig, ám ebben az esetben lemondanánk a Pigalle, és az onnan induló vigalmi negyed látványáról. A szégyenlősök itt aztán elbújhatnak, mert titkot szinte semmiből nem csinálnak. Ha az ember körülnéz, a fiataltól az idősig, minden korosztály képviselteti magát, és szemrebbenés nélkül sétál be az akár háromszintes szex shopokba.

Ha pedig egyszer bejutott egy ilyenbe, akkor szeme-szája eláll, hiszen elképesztően nagy választékkal találja szemben magát. Az egyszerű, és visszafogottnak mondható pornóképes kártyától elkezdve egészen a BDSM olyan kellékeiig, melyek már egy komplett kínzókamra berendezéséhez is elegendőek volnának. Tangák, latex kezeslábasok, csipkealsók, dildók és vibrátorok egész sorát kínálják, de persze a hölgyek sem maradnak hoppon. Igen, nem tévedés, ezen dolgok mind az urak kegyei keresik, de természetesen megtalálhatóak a nőknek készített darabok is, az extrémebb kivitelű koktélruhákkal egyetemben. Sajnos az árak nem éppen a mi pénztárcánkhoz vannak igazítva, így souvenir gyanánt be kell érnünk egy J’adore Paris (imádom Párizst) feliratú óvszerrel.

A boltot elhagyva mindenképpen érdemes megnézni a világhírű lokált, a Molin Rouge-t, ám ezt is csak kívülről, ha csak nem szeretnénk lenullázni a pénztárcánkat. Azok, akik hatalmas épületre számítanak, csalódni fognak. Bár a malom feltűnő, de nem olyan nagy, mint ahogyan azt a filmekben látta az ember.

Innen egy kimerítőbb séta vár ránk, hogy elérhessük a Montmartre csúcsát, amelyet a lenyűgöző, fehér falai miatt is éteri megjelenésű szent szív templom, vagyis a Sacré Coeur ural. Folytatása következik

Kapcsolódó poszt: Kalandozz Párizsban bakik nélkül!

Szerző: Scheftsik Tamás

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Párizsi kaland 1.

Amikor a menyasszonyommal eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a francia fővárost, még csak nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Persze sokan mondták már, hogy milyen gyönyörű, meg hogy a lábunk el fog kopni a sok mászkálástól, de hát ezt már nagyon sokszor halottam. Az utazás időpontját március végére lőttük be, mondván akkor más ezért kellemes az idő, esetleg a virágok is nyílnak. Na, ezzel egy kissé mellélőttünk, de annyi baj legyen. A foglalást már tavaly októberben letudtuk. Ez két szempontból is jó volt, egyrészt nem volt idegeskedés, hogy hol van hely, másrészt a lehető legolcsóbb repjegyárakkal és szálloda költségekkel lehetett számolni.

Repülő és szállás

Nagyon nem mindegy, hogy mennyivel előre tudjuk azt, hogy menni szeretnénk, illetve tudunk-e már akkor foglalni. Jó esetben ugyanis a szállást és az utazást is megúszhatjuk 50-50 ezer forintból, két fő esetén, összesen. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható, tekintve, hogy Párizs Európa egyik legdrágább városa. Az előfoglalásokkal azonban emberi pénztárcához mérten lehet eltölteni az időt.

Egy apró hibát azonban mi is elkövettünk: tulajdonképpen 3 napot adtunk magunknak a városnézésre. A foglalás 5 napot rejt magában, de az érkezés estére esett – és fáradtak is voltunk – az indulás pedig reggelre, így ez a két nap kiesett.

Az első nap: Louvre

Úgy okoskodtunk, hogy korán kelünk, és a helyi, kifejezetten jó metróhálózattal először a híres Louvre-t keressük fel. Ehhez még itthon berendeltünk néhány dolgot: egyrészt egy három napos jegyet, ami minden közlekedési eszközre jó volt Párizson belül, másrészt egy két napos múzeum – jegyet. Ezek ugyan nem voltak olcsóak, de sokkal jobban megéri, mintha az ember a helyszínen próbálkozik, az időspórolásról már nem is beszélve.

Tehát irány a múzeum. A metróról a Palas Royal állomáson szálltunk le, így amikor elhagytuk a lépcsőt, már magát az épületet láthattuk. A múzeum eredetileg királyi palotaként üzemelt – nem véletlen a hasonlósága Versailles-el sem – így gyönyörűen díszített.

Az első lépések az épületen belül már sejtetik annak roppant méreteit. Egy árkádos folyósón keresztül az ember már megpillanthatja az üvegpiramisok sarkait, amely annyira megosztja a közvéleményt. Ezek a szerkezetek 1989-ben adták át, és valóban érdemes rájuk egy kis figyelmet szentelni. A legnagyobb piramis a benti fogadóaula fényellátásáért is felel, de sokkal érdekesebb az a tény, hogy vitatkoznak azon, hány darab üvegtáblából is áll. A hivatalos méretei szerint 21 méter magas, és 35 méter az oldalhosszúsága, ám a táblák száma nincs feltűntetve. Kering a legenda, hogy pontosan 666 ilyen alkotóelemből épült, ám ezt még senki nem bizonyította, mivel minden számolásnál más és más az adat, ami kijön.

A múzeumba belépve az ember törpének érzi magát. Elképesztő a látvány, az előcsarnok, ahova a sort kiállva juthat az ember (persze a 2 napos múzeumjeggyel soron kívül be lehet menni, így nincs 3 órás sorban állás). A hazai múzeumok teljes belső tere elférne az előcsarnokban, aminek a funkciója tulajdonképpen csak az, hogy ide érkezzenek a népek, elvegyék a tájékoztató füzetüket, és kiválasszák az 5 terem egyikét, ahol az adott kiállítást szeretnék megnézni. Sajnos a Louvre nem egy olyan látványosság, amit 1 nap alatt meg lehet nézni.

A rengeteg történelmi tárgy megszemléléséhez sem elég 2 nap, de ahhoz, hogy fel is fogjuk, amit látunk, minimum egy hét kellene. Így az emberek többsége (ahogyan mi is) inkább csak a leghíresebb darabokra koncentrál. Ennek eredményeképpen viszont a milói Vénusz, a Mona Lisa, vagy a Niké szobor környéke gyakorlatilag megközelíthetetlen a hatalmas embertömeg miatt. Ha sikerül kikeveredni a történelmi relikviák közül – ami nem is olyan egyszerű feladat, mivel az épület hatalmas – akkor egy kis sétával elérhető a következő csodaszép állomás, az Orsay. Folytatása következik

Szerző: Scheftsik Tamás

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala