Világszép

Előzmény: Nyomorogj Versaillesben japán módra!

Miután visszaértünk Versailles-ból, vettünk egy nagy levegőt – és ittunk egy erős kávét – és nekiindultunk, hogy Párizs leghíresebb jelképét és megnézzük végre. A pontos ütemterv miatt nem jutott rá előbb idő, de alapvetően nem is az Eiffel-torony volt az, ami a leginkább érdekelt, mivel annyiszor láttam már képeken.

Eiffel-torony

Magát a tornyot nem lehet közvetlenül a metróval elérni. Az állomások úgy lettek kialakítva, hogy egy keveset mindenképpen sétálnunk kell. Mi a RER mellett döntöttünk, és a Champ de Mars megállónál szálltunk le. Ebből kifolyólag egy kis mesterséges tó oldaláról közelítettük meg a tornyot, ami így talán még lenyűgözőbb volt. Amikor az ember látja képeken, vagy olvas róla, egyáltalán nem ilyennek képzeli, amikor alatta áll, és felpillant a roppant acélszerkezetre, összeszorul a torka.

Természetesen feltett szándékunk volt, hogy meglátogatjuk a torony tetejét is. Mint azt biztosan sokan tudják, az Eiffel-torony helyet ad egy étteremnek, aminek a neve Jules Verne. Ha ide szeretnénk bejutni, akkor nem kell kiállnunk a hatalmas sorokat, ami a torony lábainál gyűlik össze, a liftekre várva. Ebben az esetben azonban készüljünk fel arra, hogy egy kisebb vagyonnal leszünk könnyebbek. Ha „csak” az építményre szeretnénk feljutni, akkor is kénytelenek leszünk a pénztárcánkba nyúlni. A középső szintre 20 euró körüli összegért visznek fel minket, míg a torony legteteje további 15 euró körüli díjért érhető el. Egy keveset spórolhatunk, ha a nehezebb utat, vagyis a lépcsőt választjuk, ám ezzel csak a középső emeletig juthatunk, jellemzően a tüdőnk kiköpése árán.

Az igazi pompáját a torony akkor nyeri el, amikor elsétálunk a közeléből. Ekkor ugyanis a tetejétől az aljáig képes befogni a szemünk a látványt. Ezt valamennyire még fokozni is képes a Mars mező, mely hosszan terül el a torony lábánál. Igaz, a fűre nem léphetünk rá, mivel az kerítéssel el van határolva, de a látvány mindenképpen gyönyörű.

Invalidusok dómja

A francia történelem – és a világtörténelem – egyik meghatározó alakja Napóleon volt. Az Eiffel-toronytól néhány perces sétával elérhetjük a síremlékét is. Aki arra számít, hogy egy temető, vagy kriptaszerű építményt fog látni, annak ugyanúgy leesik majd az álla, mint nekem. A hatalmas, aranyozott kupolával ellátott, egyetlen roppant termet tartalmazó épület tökéletesen mutatja, hogy a császár micsoda egóval rendelkezett. Már kívülről is megdöbbentő a kép, ami elénk tárul, amit csak tovább fokoz a belső tér hangulata. A dómban nem csak Napóleon sírját találhatjuk meg. Itt nyugszik többek között a híres Fosh tábornok is, és persze a császár ugyanazon a néven megismert utódai közül többen is.

Amikor az ember kinyitja az útikönyvet, akkor ennél az épületnél egy nagyon érdekes megoldásról olvashat. Mivel Napóleon megkövetelte a mindenkori tiszteletet, így nem lehetett csak úgy, egyszerűen a fölbe temetni, hogy ne adj’ isten valaki rajta taposson. Tehát a hagyományos módszer szóba sem jöhetett, és a császár találékony is volt. Így a szarkofágja – ami egy kisebb garzonlakás méretű – egy emelvényre került a dómon belül. A látogatók, vagyis azok, akik le akarják róni a tiszteletüket, két módon tehetik ezt meg. Vagy felülről, a földszintőr tekintenek le a süllyesztett emelvényre, vagyis meghajolnak az uralkodó előtt, vagy pedig a szarkofágnak kialakított, alsó szintről, vagyis felnézve a császárra.

A dóm közepén, a kupola alatt elhelyezett szarkofág, és benne Napóleon így akkor is megkapja a neki kijáró tiszteletet, ha a szemlélőnek ez még csak fel sem tűnik. Az épület több nagyon érdekes részlettel is rendelkezik, melyek közül engem egy oltárszerűség fogott meg. Erre két kanyarodó lépcsősor vezet fel, amik természetesen márványból készültek, ahogyan a hozzájuk tartozó korlátok is. Az oltáron nagyjából 30 ember kényelmesen elférne, ám ennek egyetlen funkciója, hogy egy fából készült roppant keresztnek adjon helyet.

Miután valamennyire sikerült kikerülni a dóm hatása alól, a metrót vettük célba, hogy eljussunk következő állomásunkra, a Cité-be, vagyis a szigetre, melyen a világ egyik leghíresebb temploma, a Notre Dame áll.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala

Előzmény: Az Orsay, nemcsak egy ruhamárka!

Ha a sétát megkezdjük, egyáltalán nem érdemes kapkodni. Sőt! Inkább szépen, komótosan baktassunk felfelé, akár benézve a kis mellékutcákba, mert megéri. A fő csapásvonalakon természetesen egymást érik a boltok, ahol az ínycsiklandó falatok mellett különböző ajándéktárgyakat is kínálnak az üzletek. Itt jegyezném meg, hogy mindéképpen érdemes végiggondolni, hogy mit is szeretnénk venni. Sajnos, ezek a boltok sem éppen a mi pénztárcánkra lettek kitalálva, de ha válogatunk egy kicsit, akkor találunk majd olyasmit, ami megfog bennünket.

Egy-egy szépen megfestett kép, vagy éppen poháralátétként született grafika is nagyon szépen mutat a falon, és egy életre őrzi emlékeinket, és segít előcsalni azokat. Aki pedig egy saját, külön bejáratú Eiffel-tornyot szeretne, az elképesztő méret, szín és anyagválasztékban szerezheti be. Egy jó tanács: ha kulcstartó méretű jelképben gondolkodunk, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy hol is vesszük meg, mert sehol nincs egy euró felett. De akik szeretnének spórolni, és egy kicsit alkudozni is, azok sétálgassanak egy keveset a nevezetességek közelében. Előbb vagy utóbb bele fognak botlani egy-két színes bőrű úriemberbe, akik hatalmas karikákra fűzve cipelik magukkal, és kínálják a turistáknak az Eiffel-tornyok tömegét.

Itt a bolti ár ötödéért is megszerezhetünk egy nagyobb darabot, de a kulcstartókból is sokkal többet vehetünk, ugyanazon az áron. Azt azonban érdemes tudni, hogy első körben biztosan a bolti árat hallhatjuk a szájukból. Ha szerencsések vagyunk, akkor viszont egy 40 euróra kóstált szobrot elhozhatunk 10-ért is, persze ehhez alkudni kell, keményen.

Montmartre

Visszatérve a Montmartre-ra, ahogy felfelé bandukolunk, nézzünk be a mellékutcákba is. A nagyobb utcákban ugyanis vagy kínai büféket találunk, vagy pedig horror árú kávézókat és éttermeket. Ezekben a mellékutcákban azonban sokkal hangulatosabb, bár egyértelműen kisebb vendéglőket találunk. Jellemzően 6-8 asztal, vagy még annyi sincs bennük, de az áraik elfogadhatóak, és a konyhákra sem lehet panasz. Ráadásul az sem lehet kifogás, hogy egy adott étteremtípust nem preferálunk, hiszen az olasztól kezdve a francián keresztül egészen a guyane konyha ízeiig mindent megtalálhatunk.

Aki a komótosan festegető művészeket keresi, az viszont csalódni fog. A hatalmas turistaáradatnak köszönhetően a Montmartre sajnos megszűnt a művészet középpontja lenni. Az alkotók szép lassan elszivárogtak a folyamatosan nyüzsgő városrészről, és fokozatosan betelepültek a Montparnasse-torony közeli területekre. Ettől függetlenül nem kell csüggedni, mert aki keres, az talál, így a séta közben van esélyünk arra, hogy meglessünk egy alkotó művészt, amit utcára nyíló műterme kirakatában éppen valami csodálatosat alkot.

Ha sikerül kiszakadni a Montmartre igazán magával ragadó hangulatából, akkor elérkezhetünk ahhoz a lépcsősorhoz, melynek aljából már semmi sem takarja a Sacré-Coeur-t. A lépcsősor aljában egy régi, bár nagyon jó állapotú körhinta is tetszeleg, amit - bár sok ott kapható festményen is megjelenik - kicsit nehéz beleilleszteni az extrán romantikus látképbe. A felkapaszkodás közben, szerencsére vannak kitéve padok is, így lehetőségünk nyílik arra, hogy a város látképében gyönyörködhessünk. Ezt fokozhatjuk azzal, ha este másszuk meg a művészek hegyét, mivel a kivilágított Párizsnál szebb és romantikusabb nem nagyon van.

Sacré-Coeur

A Szent Szív Templom lenyűgöző volta akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor előtte áll az ember. Hármas kupolája és hatalmas hátsó tornya mellet az ember egészen kicsinek érzi magát. Ez pedig nem lesz jobb akkor sem, amikor a belsejébe lép, és szembesül a roppant belső térrel.

A bazilika ma is működik, fogadja a hívőket, így előfordulhat, hogy a belsejében éppen mise van. Szerencsére gondoltak a turistákra is, így csupán annyit kérnek, hogy maradjunk egészen csendben, ebben az esetben pedig megnézhetjük a templomot belülről is – igaz, a padsorok között nem mászkálhatunk.

Kivilágítva is csodálatos, de mint a legtöbb látványosság esetében, itt is számolnunk kell azzal, hogy a magány egy olyan dolog, amivel Párizsban ritkán találkozhatunk (legalábbis a kiemelkedő épületei közelében). A turisták hadától akkor szabadulhatunk meg egy kicsit, ha a templom mellett elsétálva, a harangtorony lábához is elmegyünk, ide ugyanis nem települt bolt, és persze nem is tökéletes a látkép. A faragások és a stukkók azonban itt is megvannak, és ugyanolyan gyönyörűek, mint elölről, sőt, egy kis szerencsével olyan képeket is készíthetünk róluk, melyek a bazilika elejéről lehetetlenek lennének profi gép és fotós hiányában.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala