Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Füstölgő - Kézzel sodort Toszkán szivar

Ha kézi szivarkészítésről van szó, elsőként mindenkinek a híres-neves kubai szivar jut eszébe. Pedig nem kell messzire mennünk, mert ez a hagyomány Európában is komoly múlttal rendelkezik. Toszkánában járva ismerkedjünk meg a Lucca közelében lévő szivargyárral és a benne működő szivarmanufaktúrával.

 

Csak a legjobbak kerülhettek a kézzel sodort szivargyártás közelébe. Mielőtt munkába állnának, másfél éves komoly képzésben kell részt venniük. Nagy megtiszteltetésnek számít, ha valakit a kézi szivarkészítő manufaktúrába helyeznek el.

A luccai szivar manufaktúrában dolgozóknak napi 500 db szivart kell elkészíteni, ami komoly koncentrációt igényel a dolgozóktól. Egész pontosan a nőktől, mert itt csak hölgyek dolgoznak. Itt a szivarkészítés női munkának lett kikiáltva, pedig higgyék el, nézni is fárasztó volt – a tőlük elvárt nagy szivarmennyiség tudatában – a monoton munkafolyamatot.

A szivar látható része a külső fedéllemez, ennek hibátlan, sérülésektől mentes levélnek kell lennie, ha a levél ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, akkor a szivar belsejét kitevő töltelékanyag lesz belőle.

Nagyon szigorú minőségellenőrzésen mennek keresztül a kész szivarok. Mindenkinek saját, névvel ellátott fa tálcái vannak, amire a szivarokat helyezik és a műszak végén ellenőrzik a termékeket. Sok esetben készül selejt, de ez mégsem vész kárba, mert újra felhasználják későbbi gyártási folyamatban.

A munkakörülmények jók, igyekeznek a termet otthonossá, barátságossá tenni. Ennek ellenére elég nagy a zaj, amit az olasz hölgyek folyamatos csacsogása csak tovább erősít.

Nagyon erős, koncentrált dohányillat van, s kérdésemre a dolgozók egyöntetűen azt válaszolták, hogy közülük senki sem dohányzik vagy szivarozik, hiszen épp elég nap, mint nap ebben az illatban létezni. A gumikesztyű a káros anyagoktól védi őket, melyet gyakran cserélnek a biztonság kedvéért.

Tudta, hogy a szivarozás és a pipázás semmivel sem veszélytelenebb, mint a cigarettázás? Sőt! Mérések szerint egyetlen nagyobb szivarban egy doboz cigarettányi dohány tartalom van. Ez az oka, hogy heti egy szál szivar is függőséget okozhat.

Csatlakozz hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatók meg – Vilagszep.hu Facebook oldala

 

 

0 Tovább

Ahol II. Erzsébet feltöltődik

Az ezer éven át épített kastély ma is csodálatra méltó és II. Erzsébet, ha csak teheti, a windsori kastélyban tartózkodik, amely a legnagyobb ma is lakott kastély a világon. Érzelmi kötelék is köti Windsorhoz, hisz szinte teljes gyermekkorát itt töltötte testvérével, Margit hercegnővel. Az impozáns épületegyüttes 45.000 négyzetméteren fekszik Berkshire megyében.

Ott jártunkkor II. Erzsébet Windsorban tartózkodott, s előző nap egy szerencsés csoport tagjai lencsevégre is kapták azt a pillanatot, amikor kutyáival játszott a királynő. Nekünk sajnos nem sikerült, pedig ez az egyetlen hely ahonnan turistáknak esélye lehet élőben is látni korunk legnépszerűbb királyi sarjait.

A kastély együttes közepén helyezkedik el a körtorony, amelynek tövében csodálatos kis park található. Hangulatos kis pihenőhely, amely gondolom a látogatók távozása után a királyi család rendelkezésére áll.

A Szent György-kápolna a kastély szomszédságában található és nincs elzárva a látogatóktól, hisz ott jártunkkor is érkeztek Windsor város lakói az anglikán misére. Itt található a híres-hírhedt VIII. Henriknek és harmadik feleségének - Jane Seymournak - a sírja és II. Erzsébet minden közeli hozzátartozója (édesapja VI. György, édesanyja, testvére) is itt lett eltemetve.

Ez az épület ad otthon II. Erzsébet bennfentes windsori személyzetének. Itt lakik például a főszakács és a komornyik is. A legközelebbi alkalmazottak évi 100.000 font körüli fizetést kapnak és szigorú titoktartási kötelezettség terheli őket.

Windsor városa Londontól 34 km-re a Temze bal partján helyezkedik el az elit középiskolájáról híres Eton-nal pontosan szemben, 12500-an lakják. A szép kisváros, tele van virágokkal, aranyos üzletekkel és remek kávézókkal. Jellemző, hogy nem önti el a várost a sok királyi családra elékeztető roppant nélkülözhetetlen ajándéktárgy, a lakók próbálják az egyensúlyt megőrizni.

Tudta, hogy mi a különbség az anglikán mise és a katolikus misézés között? Leegyszerűsítve a teológus tudósok az mondják, hogy az anglikán egyház a formai dolgok tekintetében megőrizte a középkort, míg a katolikus liturgia változtatásra került a tridenti zsinat alkalmával.

Tudta, hogy mi II. Erzsébet titkos jele, ha meg akar valakitől szabadulni? A táskáját egyik kezéből a másikba teszi, ilyenkor az őt figyelők azonnal odalépnek és a megunt társalgót továbbterelik egy másik beszélgetőpartnerhez. De nagy a baj, ha Erzsébet leteszi a táskáját a földre, ez esetben a királynőt azonnal elviszik a helyszínről, udvariasság ide vagy oda.

Csatlakozz hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán, hiszen sok plusz információ, fontos tipp és érdekesség vár rád – Vilagszep.hu Facebook oldala

0 Tovább

Döbbenet, itt állt meg a láva!

Helyszín: Szicília, az Etnánál

Az ókori görögök idejében Szicília egy erdőségekkel tarkított, gazdag növényvilággal rendelkező sziget volt. Később a római uralom alatt született az ötlet, hogy Szicília legyen búzatermő vidék. Ennek érdekében kivágták a fákat, de azzal nem számoltak, hogy ez súlyos eróziós folyamatot indít el. Ez az oka, hogy Szicília földközi-tengeri mércével mérve kopárabbnak tűnhet a többi társánál.

Az Etna igyekszik kárpótolni a természetet, teszi a dolgát a keleti partvidéken, hisz kitörései nyomán termékeny talaj jön létre, ezzel ellensúlyozva az ember által elkövetett balgaságokat. Igaz a láva termőtalajjá válásához 200-250 év szükséges.

Idegenvezető segítségével mertünk csak vállalkozni az Etnával való találkozásra. Roppant nehezen megközelíthető szakaszokkal tarkított utunk volt, így javasoljuk, ha van rá mód, a terepjáró használatát.

A találékony helyiek az Etna felé vezető utak mentén szelídgesztenyefa szigeteket ültettek. 10-15 facsemete kerül egy csoportba, majd kifejlett korukban ritkítják őket. Október végén és november elején sorokban állnak az autók az utak mentén és a szicíliaiak a tökélyre fejlesztett, kedvelt „népi játékukat”, a szelídgesztenye gyűjtést végzik.

Döbbenet itt állt meg a láva! Az út egyszer csak véget ért és egy lávafalba ütköztünk. A környező fák perzseltsége mutatta az egykori fák, bokrok tragédiáját.

Ott jártunkkor is füstölgött az Etna, bennünket ez nyugtalansággal töltött el, a helyiek pedig csak legyintettek egyet, hisz sok ilyet láttak már.

A helyiek névadása szerint a képen a lávagyűjtő-völgyet láthatjuk. Ez az Etna egykor krátere, ami felrobbant. A robbanással több, mint 1 km mély kráter keletkezett egy pillanat alatt. Így alakult ki az ún. kaldera domb, napjainkra a sorozatos kitörések lassan fel-feltöltötték.

Ez az a pont, ameddig egy mezei turista elmehet, az 1923-as láva állított meg bennünket.

Tudta, hogy: az Etna Európa legmagasabb vulkánja, a maga 3329 méterével, ami a változik a vulkáni aktivitás függvényében. Szicília – a Földközi-tenger legnagyobb szigetének - keleti részén fekszik.

Az Etna a világ egyik legaktívabb vulkánja, de mégsem halálos híréről nevezetes. Inkább lassan mozgó lávafolyamok, magas lávaszökőkutak jellemzik, nem pedig a robbanásszerű, mindent elsöprő kitörések.

Szerencsére, hiszen az Etna lábánál sok település fekszik (Messina, Catania, Taormina), melynek fő oka, hogy a vulkáni működés következtében termékennyé vált talaj a szőlő-, bor- és gyümölcstermesztésre kiválóan alkalmas.

Csatlakozz hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán, hiszen sok plusz információ, fontos tipp és érdekesség vár rád – Vilagszep.hu Facebook oldala

4 Tovább

A Sasfészekben jártunk

Óriási ellentmondás feszül a csodálatos helyszín és a hely szelleme között. A táj festői szépsége magával ragadó, a tisztaság és szépség illúziója kézzel fogható. A felhők felett, szinte a mennyben érezhetjük magunkat. De sokáig nem tudjuk függetleníteni magunkat a valóságtól, a révedezésből a szomorú valóság ébreszt bennünket: az egykori Pokol "Főhadiszálláson" vagyunk.

Ez az a hely, ahol Hitler és hű szolgái - mai ésszel felfoghatatlan módon – oly sok gonosz emberiség elleni bűnt eszeltek ki és végrehajtására parancsot is adtak. Itt döbben rá az ember, hogy sajnos rejtezik bennünk egy manipulálható sötét oldal is, amit az irigység, kicsinyesség, bűnbakkeresés, tudatlanság, előítélet táplál.

Tudta, hogy a Sasfészek a németországi Berchtesgadeni-Alpokban (Bajorország) található 1834 méter magasan, közel az osztrák határhoz?

Csakis menetrendszerűen közlekedő buszokkal vagy gyalogosan lehet feljutni az alagút bejáratáig. Innen óriási lift szállítják a turistákat még 124 métert megtéve a végső állomásig. Felérve a csúcsra értjük a helyszínválasztást, mert csodálatos kilátás tárul elénk.

Hitlert 50. születésnapjára kapta ezt az objektumot Bormanntól. A helyszínválasztás nem a véletlen műve volt, hisz menekülés esetén közel volt Ausztria, Olaszország és Magyarország is.

Csatlakozz hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán, hiszen sok plusz információ, fontos tipp és érdekesség vár rád – Vilagszep.hu Facebook oldala

5 Tovább

Világszép

blogavatar

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai furcsaságok. Elfeledett történetek, történelmi titkok, pletykák. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Utolsó kommentek